A Szeméremékszerek prózafolyamának első kötetében (A két steril pohár, 2018)
búcsút vettünk a déli határsávból-őrizetből szabaduló művésztől (akár egybe is
írhatjuk: szabadulóművésztől), az új kötetben a szabadkai, palicsi kávéházak
teraszán találkozunk vele és beszélgetőtársával, Czipriánnal. Ketten szinte
(költői) versenyben idézik föl és illesztik össze emlékeiket, történeteiket a
gyerekkortól az egykori jugoszláv esztendőkön át napjainkig. Figyelmes
hallgatójuk, Tolnai Ottó - ahogy magát nevezi: az élő organizmusként alakuló,
viselkedő mesék diszpécsere - feledhetetlen figurákra talál, pontosabban ő
teszi, varázsolja feledhetetlenné őket. Az őrölt paprika fenoménjeitől a
SINGER-ét utaztató varróasszonyig, a hajdani mozigépésztől a király előtt
úszóbemutatót tartó Balla Laci bácsiig. Őslakosok, látogatók, menekültek. És
persze felbukkan Dr. Brenner, alias Csáth Géza, nyomában a hely szellemét adó
kreativitás mindennemű képviselőivel, köztük a festővel, akinek a védjegye mi
más lenne, mint egy Adrián összefestékezett bácskai pantalló, azúrja a teremtés
védőszíne. Szilárd Leó egykori kérdésére, aki tudta volt az atom, a világ
mibenlétét, csak azt nem tudta: Mi az, hogy Palics?, ők adják meg a választ. A
történet annyira izgalmas kezdett lenni, hogy könny szaladt a szemembe.
(Jóllehet nekem, akárcsak T. Olivérnek, száraz a könnyzacskóm; mi inkább csak
belülről sírunk, tele vagyunk belső kis Niagarákkal.)