Szerző: W. Schmidt-Biggemann Fordította: Boros Gábor, Simon József L?Harmattan
Kiadó, 2011 Az előttünk fekvő könyv tézise szerint a német felvilágosodás
Leibnizcel és Thomasiusszal kezdődik. Elkülönül mind a később kezdődő és a
vallással szemben sokkal kritikusabb franciától, mind az angol empirizmustól ama
stabil metafizika révén, amely kezdetben Leibniz teodícea- koncepcióját tekinti
modellnek. A filozófia emancipálódását a teológiától egyfelől Christian Wolff
példája mutatja, aki a filozófiát a vallási üdvtörténet helyére akarta
illeszteni, másfelől Hermann Samuel Reimarusé, aki a természetes teológiát
bibliakritikájának mércéjéül használta. Ugyanakkor a Spinoza-értelmezés
kontextusában nyilvánvalóvá válik, hogy a 17. század spiritualisztikus
tendenciái még a felvilágosult 18. században is sokáig érezhetők voltak. A német
felvilágosodás másik sajátos vonása jogi-historikus szerkezete, melyet Christian
Thomasiusnak köszönhet. A történeti tények ismeretét összekapcsolta az
állampolitika célszerűségi megfontolásaival, és így egyrészt új körvonalakat
adott a gyakorlati filozófiának, másrészt a filozófiát a történelem ügyében is
illetékessé tette. Az eredmény egy históriailag megalapozott pragmatikus
államfilozófia volt, amely összekapcsolta egymással a toleranciát és az
államérdeket, a polgári kényelmet és a felvilágosult abszolutizmust. Ez a
felvilágosult populáris filozófia, ahogyan azt Friedrich Nicolai képviselte,
nagy mértékben stabilizálta a németországi viszonyokat. A kötet a német
felvilágosodás filozófiáját nem Kant felől visszatekintve ábrázolja, hanem olyan
önálló filozófiaként, amilyenként a korszak szerző tekintettek rá. Csak a kanti
perspektíváról történő tudatos lemondás alapján mutatkoznak meg a német
felvilágosodás filozófiájának alapvető sajátosságai, amelyeket tömören a
?teodícea? és a ?tények? címszó jellemez. A kötet adatai: Megjelenés éve: 2011
Terjedelem: 284 oldal