A Fércmű szereplői akár egyetlen család tagjai is lehetnének. Dédszülők és
nagyszülők, nagynénik és nagybácsik, apák és anyák történetei bukkannak fel a
huszadik századi magyar hétköznapokból, a századfordulótól az ezredfordulóig.
Némelyik írás csupán egy villanás - cetli, ahogyan a szerző nevezi -, egy
gyermek pontos és érzékeny megfigyelése az őt körülvevő felnőttekről. Másokban
teljes életek bontakoznak ki, a küzdelmes és reményteli indulástól a fájdalmas
öregségig. Bíró Kriszta írásaiban egy kitűnő portréfestő magabiztosságával
eleveníti meg a sokszor csendes tragédiákkal terhes emberi sorsokat. Egy
nejlondzsörzé otthonka, egy kopár udvaron árválkodó ecetfa, a szoba-konyhás
körfolyosói lakásból előhömpölygő kaporszag nagyanyáink és anyáink közös
félmúltunkba zárt életét idézi. Színes-szagos, eleven próza ez, amely a felejtés
ellen dolgozik: szeretettel, olykor kíméletlen tárgyilagossággal, de mindvégig a
megérteni vágyás bölcs törekvésével. A Fércmű egy nagy csoportkép,
középpontjában egy családdal, mely sosem létezett, és amely mindannyiunkban
benne él. A Jozefa és a Fiókregény után ez a kötet Bíró Kriszta harmadik könyve.