Az Atlantisz utáni kultúrperiódusok vallásos szemléletében szimbolikusan a
kozmikus események fejeződnek ki. Az első, az ó-indiai kultúrperiódus felidézte
a Föld legelső időszakát a perzsa a másodikat, a Jó és a Gonosz princípiumát a
régi egyiptomi ember pedig a harmadik időszakot, a maga hármasságával,
Oziriszével, Iziszével és Hóruszával együtt. A negyedik, görögrómai
kultúrkorszaknak aztán már Olümposza volt, - a lelkek Atlantisz istenalakjaira
emlékeztek vissza. Majd beköszöntött az újabb periódus, az Atlantisz utáni
ötödik kultúrkorszak. Mi magunk is ebben élünk. Mire emlékezhetünk? Semmire sem!
Ez az oka annak, hogy miért éppen ebben a kultúrkorszakban jutott hely az oly
sok vonatkozásban Isten nélküli világnak, hogy miért éppen az ötödik korszak van
ráutalva arra, hogy ne a múltba tekintsen vissza, hanem előre nézzen a jövő
felé. Az ötödik korszaknak a jövő irányába kell tekintenie, ahol majd újra fel
kell támadnia az isteneknek! Az ötödik korszak Istenről alkotott képei többé nem
lehetnek már emlékképek - az ebben a korszakban élő embereknek előre kell
tekinteniük, mert életüknek csak ekkor lesz spirituális jellege. Leikeink át meg
át vannak szőve titokzatos kapcsolatokkal -az egyiptomi korszak mai ismétlődését
olyan kiindulópontnak tekinthetjük, ahonnan valóban eljuthatunk ahhoz a
felismeréshez, miszerint ötödik korszakunk a világ középpontjában áll. Korunk
emberének tehát éppen ezért előre kell tekintenie. A mi feladatunk, hogy első
ízben értsük meg teljes mértékben Krisztus tettét, a golgotai misztériumot! -
Rudolf Steiner