Irodalmunk e halhatatlan remeke, mely Babits Mihály szerint a világirodalom
legnagyobb filozófiai költeményei közt is méltán foglalna helyet, s amelynek
első kinyomtatását a pesti cenzúra - feltehetően a tudós monológja miatt - nem
engedélyezte, 1831-ben Fehérvárott látott napvilágot. A Csongor és Tündének
egyik legfőbb bája éppen az - írja Babits Mihály nevezetes esszéjében -, hogy
benne a tündérvilág csodálatosan ölelkezik a reális élet alakjaival, és minden
tarka és összefüggéstelen dolog a fő gondolatban nagy szimbolikus egységgé
olvad... Az a pesszimista világnézet, mely mind jobban közeledett a nihilizmus
felé, itt jelenik meg először a maga teljességében. Az élhetetlenség és
halhatatlanság kérdései itt formulázódnak először... a harminc éves költő még
tud egy feleletet a nagy kérdésre; az Éj valóban mindent elnyel, a kalmár pénze,
a tudós tudása, a fejedelem hatalma mind hiábavaló: csak a szerelem, a magas és
átfinomodott szerelem élvezője mondhatja, hogy nem élt hiába.