A Szex and Drugs and Rock&Roll szlogen még az előtt kimúlt, hogy a papám
megtudta volna, milyen színű a mamám bugyija. A mai változata valami ilyesmi
kéne, hogy legyen: Pénz - Rádió - Orális szex. A srác, aki ezt mondta nekem,
nemrég meghalt a herointól. Igazából a haverjaimnak majdnem a fele meghalt,
mielőtt még betölthették volna a harmincat... Azt mondják, a regényem útmutató
minden szerencsétlennek, akik átaludták a fiatalságukat, az életüket... Ebben az
évben leszek harminc. Fogalmam sincs, hogyan történhetett... A sör a lételem, a
vodka extra, a tequila rituálé, és ha semmi sincs, akkor jöhet a bor. Kocsmák,
klubok, névtelen lányok - a főhős és barátai múlatják így az időt nap mint nap
Szentpétervárott. Újságírók, zenészek, vállalkozók: a peresztrojka generáció,
mely a történelmi változásokat ahhoz köti, hogy akkor éppen milyen márkájú
farmert viselt, és milyen zenét hallgatott. Mi lehet borzalmasabb a fiatal
felnőttkornál, amikor önmagadat még mindig nem ismered eléggé, miközben az élet
már elszáguld melletted, mint a gyorsvonat. Semmi. Ekkor a bulik, szoknyák és
sörök hivatottak megmenteni az embert, de nem teszik. A Macsók nem sírnak, ha
nem is rólunk szól, de a kortársainkról, akiket ismerünk, akik mellettünk élnek,
vagy inkább éltek... Hogy miért éltek? A szex szerelembe torkollik, az alkohol
heroinba, az élet pedig halálba... Egy regény a harmincon aluli korosztályról.
Egy art-terápia: van, aki felismeri, hogy minden hiábavaló volt és felvágja az
ereit; van, aki kolostorba vonul; Sztogoff pedig írt egy könyvet. Ilja Sztogoff
1970-ben született, a diploma megszerzése után árult bicikliket, volt tanár,
dolgozott a televíziónál, élt Berlinben. 1997-ben elnyerte a Zenei újságírásért
díjat Szentpétervárott. A macsók nem sírnak az első regénye. A 69-ben amatőr
sztriptíz volt. Ritkán akadtak jelentkezők. A showman egy óvszerkosztümbe volt
öltözve. Narancssárga feszülő kezeslábas, bojttal a tetején. A hasa alól egy
vízvezeték csapja állt ki. A sztriptízelők bátorságáért járó jutalom vodka volt.
Az óvszer-ember töltötte poharakba a csapból. - Tudod mit, én táncolok! Hogy
meghalljam, Gleb közvetlenül a fülemhez hajolt. A műsorvezető mikrofonnal a
kezében megkérdezte: - Van még jelentkező? - Gleb pedig felemelte a kezét és azt
mondta: - Van! A szvetterét Gleb a bárban hagyta. Ügyetlenül felmászott a
színpadra, hunyorgott az éles reflektorfényben és elvigyorodott. A közönség
tapsolt az új áldozatnak. A Livin' La Vida Locára kellett vetkőznie. A dal a
beköszöntő szezon slágere volt. Miközben áthúzta a fején a drága inget, Gleb
leszakított róla néhány gombot. A pólója koszosnak tűnt. Gyorsan levetkőzött
derékig és az övéhez nyúlt. Arról a helyről, ahol álltam, láttam a rosszul
kifestett színpad szélét és Gleb meztelen torzóját, az elöl állók feje felett.
Milyen fehér... még nem barnult le. Nem baj, nemsokára lebarnul. Gleb
összeszedte a szétdobált ruháit és elment, hogy megkapja a megérdemelt vodkát. A
vodkát egy nagy műanyag pohárba öntötték, egy egész nulla hetes üveggel.
Visszamentünk a bárba. Leöblíteni nem volt mivel. A lányok férfiasan nagy
kortyokat ittak, alig kaptak levegőt és verdestek a szempilláikkal. A
szomszédaink kíváncsian néztek Glebre. Aztán a lányok elmentek táncolni... de
lehet, hogy csak kezdték rosszul érezni magukat? Mi még ittunk. Aztán odaült
valami homályosan ismerős alak, kerek szemüvegben. A vodkát kezdtem az ő sörével
leöblíteni. A táncteremben a fogatlan buzi, Sura üvöltött. Aztán a lányok végleg
elvesztek. A homályos ismerős vett valamit... Gleb behozta a ruhatárból a
bort... a továbbiakra élénk színekkel kiszínezve emlékszem.