Csalóka cím: a négy órában hosszú évek sűrűsödnek, s a sugallatos nevű Catedral
egy lepusztult bár Limában, ahol a regény vázát alkotó, cseppet sem fennkölt,
sőt inkább részeg és vaskos beszélgetés zajlik. 1970-ben jelent meg először a
már akkor is világhírű szerző nagyregénye, melynek hősei abban a bizonyos
Catedralban felidézik a maguk és közeli-távoli ismerőseik történetét. Ami
ezekkel az emberekkel - egy jelentéktelen újságíróval, egy nagy hatalmú
miniszterrel, kallódó cselédekkel, parányi törtetőkkel, befolyásos
üzletemberekkel, félvilági nőkkel - történik, az tulajdonképpen Peru története a
háborútól a ötvenes évek végéig. Ebben a különös fénytörésben - a részeg
visszaemlékezések és az írói józanság villódzó elegyében - úgy tetszik: a
pangás, a kudarc, a korrupció és a cselekvésképtelenség korában vagyunk. Egy
tönkretett, lealjasodott világban, ahol zátonyra fut a becsvágy, és a félszeg
kitörési kísérletek sorra visszahanyatlanak. A regény főhőse, Santiago Zavaleta,
az egykori lázadó és jelenlegi bértollnok sorsa talán az értelmiség és az állam
közti örök konfliktust is példázza - s e keserű, és bizonyára nemcsak az
1940-es, '50-es évek Perujára érvényes kórkép szerint nem lehet kétséges e
konfliktus eredménye: az állam a szép jelszavak mögött megbújó szado-mazochista
kegyetlenségével könnyedén hatástalanítja a Zavaleta-félék tétova lázadásait.
Mindez azonban durva leegyszerűsítés. Az erőteljes eszmei-politikai töltésű
társadalmi regény mintája - ha van ilyen - egészen különös átalakuláson megy
keresztül Vargas Llosa művészetében: a nézőpontok váltakozása, a radikálisan
felbolygatott időrend és a labirintusszerű szerkesztés akár ennek a pangó,
diktatórikus világnak is valami vérbő sokféleségét és kifürkészhetetlenségét
sugallja... S éppen ezért lehet izgalmas most is - jó három és fél évtizeddel a
megírása után.