Mit tehet a forradalmár író és a nép nyomorán enyhíteni kívánó, polgári
szabadságjogokat követelő értelmiség a XIX. század első három évtizedének
Németországában? Milyen lehetőségeik és eszközeik vannak a feudalizmust, az
önkényt minden módon konzerválni akaró restaurációs Európa hatalmi gépezeteivel
szemben? Erről szól Kasimir Edschmid regénye, melynek központi alakja Georg
Büchner, a német irodalom fiatalon meghalt klasszikusa. Büchner forradalmár
volt, a felső-hesseni államellenes szervezkedések egyik vezéralakja ;
forradalmár tetteiben és műveiben egyaránt, radikális újító és lázadó elme.
Műveivel, különösen legismertebb drámájával, a Danton halálá-val korát megelőzve
új stílust és világszemléletet teremtett, melyet később, a XX. században az
expresszionizmus teljesített be. Edschmid a német expresszionizmus egyik
jelentős képviselője, és ezért - regényíró és regényhős ritka szerencsés
találkozásának eredményeként - jöhetett létre ez a könyv. Edschmid azonban
nemcsak fordulatos, izgalmas életrajzi regényt írt, hanem szakítva ennek
hagyományos módszereivel, korrajzot, írói pályaképet, kiforrott
történelemszemléletű politikai tanulmányt sűrít egyszerre és egyidejűleg
szokatlan formában felépített regénybe. Párbeszédek, monológok során bontakozik
ki az olvasó előtt a kor arculata és a benne élők remekül megrajzolt figurái.
Történelmileg hiteles szereplők és események kelnek életre a könyv lapjain
hiteles szituációkban, s ezek a szituációk azért hitelesek, mert Edschmid
vállalja a történelem és az élet, a lélek és a tettek bonyolultságának
bemutatását. Olyan korszakot választ, amely az európai és a német történelem
egyik mélypontja. Vannak pillanatok, helyzetek - mondja az író -, amikor minden
, ami előrevivő, halálra ítéltetett. De ezek a pillanatok csak szemernyi kis
részei a történelem nagy folyamatának, s a haladásért életükkel fizetők áldozata
nem hiábavaló.