Sokszor fohászkodtam így magamban: Istenem, meddig büntetsz még, mit vétettem,
hogy ilyen kemény sorsot mértél rám? Kiment néha a tanyán a kút melletti
szomorúfűzfához, hosszan nézte a derékba tört öles törzset, amit egy hatalmas
égzengés idején vágott át villámkardjával a Teremtő. Ám a fa nem adta meg magát,
addig-addig erőlködött, kapaszkodott a kunsági homokban, amíg el nem érte az
életét mentő nedvességet. Látva a térdre kényszerített fűzfa kemény életharcát,
Tamás erőt merített, s úgy döntött, nem adja fel!