Egy enyhe esti hang a fülem által felmagasztal, és az életet kimondhatatlanul
ünnepélyessé teszi körülöttem. Lehet, az Uranust hallom, lehet, hogy a zsalu
sarokvasát. Napló, 1841 Thoreau, Thoreau - elsuttogott, titkos jelszó is
lehetne, a természettel harmóniában élőké. A XIX. századi Amerikában Rousseau
eszméjét a gyakorlatban megvalósító Ember - nem az Író - valóságosan is titkos:
amennyiben elfelejtett. Pedig Whitman és Emerson társa: a természetet mint
szabadságot meghódító és értelmező, azzal harmóniát kereső lény. Naiv
eszmefuttatásokban mutatja ki a gyakorlatias társadalom észszerűtlenségét, ám
nem elégszik meg ennyivel. Két éven át a vadonban él - a Walden-tó mellett -,
saját kezével teremtve meg életfeltételeit. Mélyen akartam merülni az életbe,
kiszívni csontja velejét, olyan erőteljesen, spártai módra akartam élni, hogy
megfutamodásra kényszerítsem mindazt, ami nem élet... E társadalomból való
kivonulás krónikája a könyv; olyan ízekkel, illatokkal, hangokkal, fényekkel,
hogy ehetnénk-ihatnánk belőle, fürdőzhetnénk benne. Ezt megtenni nem tudjuk -
csak szellemünkön leng keresztül valami régi-friss fuvallat. Thoreau, Thoreau -
egy hangosabb jelszó is lehetne, a polgári engedetlenségé. Az ő nevéhez fűződik
ez a fogalom - ugyanis ő írta le először a Civil Disobedience-ben. Mondván, az
állampolgár joga, sőt kötelessége, hogy bizonyos körülmények között
nem-kollektív erőfeszítéssel az erkölcsileg helyes magatartásra magánemberként
kényszerítse az államszervezetet. Mert az öntörvényű író-filozófus a maga módján
akart lélegezni. A kormányhatalomnak nem lehet joga a teljes személyemre és
vagyonomra - vallotta -, hanem csak annyi, amennyit átruházok rá. Engem csak
azok kényszeríthetnek valamire, akik valamilyen magasabb törvénynek
engedelmeskednek, mint én.