Miféle ember, mit tart magáról, jövőjének miféle tervét szövögeti a Francesco
Goya y Lucientes nevű fiatal legény, aki 1775 elején az Alcalái Kapun át
megérkezik Madridba? Ortega y Gasset (1883-1955), aki a kérdésre a
művészettörténészeknél körültekintőbb és mindig az egész életet, a teljes művet
szem előtt tartó választ akar adni, írásának akár a ,Goya titka' címet is
adhatta volna. Mert tudja, hogy a Goyát megérteni akarók ?egy talánnyal állnak
szemben, egy olyan rejtvénnyel, amelyet jó lenne legalább tisztábban látni, ha
már megfejteni nem tudják; hogy óvatosnak kell lenni, és őrizkedni kell a
leegyszerűsítő magyarázatoktól, amikor a művészet történetének egyik
legbonyolultabb jelenségéről van szó?. De a magát elsősorban filozófusnak,
Szókratészre hivatkozvaa tudatlanság tudósának tartó Ortegay Gasset végül csak a
jelképpé vált nevet írta a címlapra, hiszen a ,titok' szót ? vélhette ? csak író
engedheti meg magának. E kései művének olvasója a spanyol gondolkodót mint a
művészetről újat mondani tudó esszéírót ismerheti meg. Ahogy Ortega szembesíti a
Goya-legendát a ráköltésektől megfosztott élettényekkel, művészetével, nemcsak
írói remeklés, hanem olyan célirányos módszer is, melynek ? Ivo Andricé mellett
? a legszebb Goya-esszét köszönhetjük. S egyben a legvalószerűbbet, a legtöbb
ismeretet közlőt is, amelyben minduntalan van valami meglepő és meghökkentő,
akár a jó spanyol arcképeken.