Numa, a felsült oroszlán tehetetlenül morgott haragjában, miközben
visszacsúszott a fal tövében a földre anélkül, hogy sikerült volna lerángatnia a
menekülő majomembert. Már éppen nekikészülődött az újabb kísérletnek, amikor
kiszemelt zsákmánya szagnyomában megérzett valamit, ami idáig elkerülte a
figyelmét. Végigszaglászta a talajt azon a helyen, ahol Tarzan lába az imént
érintette, és Numa morgása azonmód halk vinnyogásba váltott át, mert rájött,
hogy ez annak az emberállatnak a szaga, aki kiszabadította a wamabók verméből.
Ki tudná megmondani, miféle gondolatok kavarogtak az állat busa fejében? A
felsült haragnak midnenesetre nyoma sem látszott rajta. A hatalmas oroszlán
megfordult, és a fal mentén méltóságteljesen elindult kelet felé.