Határtalan örömmel bocsájtom útjára e könyv második kiadását, hiszen egy
szakkiadvány esetében egy második kiadás nagy megtiszteltetés. A 20 évvel
ezelőtt megjelent könyv az erdővidéki asszonyok huszadik század elejére jellemző
életét mutatja be, azaz éppen 100 esztendővel ezelőtti mindennapokat,
szokásokat, életrendet tár az olvasó elé. Az utóbbi években-évtizedben érdekes
módon ? és legnagyobb örömömre ? felerősödött a hagyományos életmód, a viselet,
tánc és más szórakozási formák, életviteli elemek iránti érdeklődés. Sok fiatal
kíváncsi a korábban élt elődei vagy akár idegen tájegységeken élők életmódjára,
valamilyen módon rekonstruálható képzeteire, tárgyaira, a szellemi és művészi
életének jellemzőire, a kor tárgyi környezetére, az akkori életet meghatározó
rendre, hagyományokra, és ezt sokan közülük be is építik valamilyen szinten a
mai mindennapjaikba. Az erdővidéki asszonyok életét bemutató könyv valószínűleg
nemcsak az Erdővidéken élt elődök iránt érdeklődő vagy az Erdővidékhez
valamiképpen kötődő olvasók számára lehet érdekes, hanem a népi életmódkutatók,
az asszonyélet valamely aspektusát vizsgáló szakemberek számára is szolgálhat
hasznos támpontokkal, információkkal. A mai tisztelt olvasónak számolnia kell
egy néhány meghatározó körülménnyel, adottsággal, amelyek a könyv létrejöttekor
korunk fiatalabb generációi számára nehezen elképzelhető módon határolták be a
néprajzi gyűjtések technikai lehetőségeit. Ezek egyike a könyv alapját képező
interjúk gyűjtésének a módja. Az interjúk ezelőtt 25?30 esztendővel készültek.
Akkoriban már túl voltunk technikailag azon a fázison, hogy a helyszínen kelljen
lejegyezni az adatközlő mondatait, de a hangrögzítésnek még igen kezdetleges
módja állt csak rendelkezésre. Jómagam, abban az időben minden intézményi háttér
nélkül terepező egyetemista lévén, a saját, a 10 kg-os súlyt közelítő Grundig
magnetofonommal baktattam a falvak felé vezető kövecses utakon, vagy jobb
esetben fel tudtam kérezkedni a hajnalban és késő estéken közlekedő, munkásokat
szállító buszokra. Aztán 1?2 év múlva sikerült kazettás magnót vásárolnom, amely
igazából egy kisebb magnetofon méretű volt, tehát még mindig meglehetősen
súlyos, és kerékpár is került, ami megkönnyítette valamelyest a falujárást.
Emlékszem, gyakran kellett abbahagynom a faggatózást, mert betelt a szalag vagy
a kazetta, amelyből mindig túl kevés volt, 3?4 darab mindössze. Ezekről nap mint
nap le kellett jegyezni a szövegeket, hogy újra rögzíteni lehessen rá a további
gyűjtéseket. Ugyanilyen nagy esemény volt a gyűjtőmunkám történetében, amikor a
kis Smena 8 fényképezőgép helyett, amelyet a népi építészettel foglalkozó
testvéremmel együtt használtunk, 1992-nen egy hatékonyabb, szélesebb látószögű
gépet kaptam ajándékba egy nagyszerű, magyarországi antropológus barátomtól, és
ezt követően jobb minőségű vizuális elemekkel is kiegészíthettem a
gyűjtőmunkámat ? már amikor sikerült beszereznia hozzá járó filmet? Ez mind
történelem már, de leírom, mert a korunkra jellemző technikai feltételekhez
szokott, a digitális világban felnövő fiatal nemzedék csak ilyen és hasonló
emlékező leírásokból szerezhet tudomást a korabeli gyűjtőmunka technikai
részleteiről. Ugyanígy meg kell említenem, hogy az 1990-es évek második felében,
ha valaki a feminizmus kérdésköréhez tartozó témák iránt érdeklődött, nem álltak
rendelkezésére a ma néhány kattintással elérhető források és szakmunkák, el
kellett jutnia valamely nyugati ország egyik vagy másik szakkönyvtárába, és ott
kitartóan kellett keresgélnie, amíg össze tudta gyűjteni, ki tudta válogatni a
számára fontos forrásokat. Ma mindezt szinte készen bocsájtják rendelkezésünkre
a különféle internetes adatbázisok, kereső programok. Szerencsére úgy alakult az
életem, hogy elkísérhettem a férjemet egy kanadai tanulmányútra, és egy hónapig
én is kutathattam az ottawai egyetem gazdag könyvtárában. Így vált lehetségessé
a könyv témájának az akkori nemzetközi szakirodalomba való beágyazása, amely
mára nóvumként már nyilvánvalóan aktualitását veszítette, de a könyv
megjelenésének idején még figyelemre méltó teljesítménynek számított, és talán
hiteles információs alap marad a nőkérdést napjainkban kutatók és a mai olvasók
számára is. Korunk olvasójának számolnia kell azzal is, hogy a lényeget tekintve
változatlan (az eredetihez képest csak apróbb formai módosításokat tartalmazó)
kiadást tart a kezében. A könyv alapját képező empirikus anyag nyilván nem
veszített jelentőségéből, sőt, az idő múlásával párhuzamosan nő az
interjú-szövegek szellemi értéke, lévén, hogy már a létrejöttük idején, emlékező
jellegük révén, egy korábbi valóságot idéztek. Mára már maguk a beszélgetések is
lassan a történelmi időkbe távolodtak, nemcsak az általuk felidézett emlékek,
korok, életviszonyok. Pontosan emiatt lenne lehetetlen a könyv tartalmának az
aktualizálása. A könyv alapját képező beszélgetések, vallomá- sok és a bennük
foglalt tartalom éppen a történelmi időkbe visszavezető jellegüknél fogva
maradnak időtállók és tarthatnak számot a mindenkori olvasók érdeklődésére.
Kolozsvár, 2020 októbere Zakariás Erzsébet