Ismert s mégis az újdonság erejével, varázsával ható jelenetek, motívumok,
szereplők köszönnek vissza a világhírű cseh író kisregényében vagy - a szerző
műfaji meghatározása szerint - szövegében, amelyet a cseh irodalom értői Hrabal
hetvenes években keletkezett művei közül a legjobbak közé sorolnak. Az olvasó
ismét találkozhat Anyuval, Francinnal, Pepin bácsival és az Elba-parti városka
többi szeretetreméltó, utánozhatatlan emberséggel életre keltett, megrajzolt
lakójával. Ismét bekalandozhatjuk a sörgyárat, végigsétálhatunk a folyóparton,
betérhetünk Pepin bácsival a női kiszolgálású vendéglőkbe, kószálhatunk a
városkában, ahol immár végleg megállt az idő, a régi idő, a Hrabal-hősök ideje.
Ismét, mondjuk, pedig ezúttal fordítva áll a helyzet: ez a kis mű volt ugyanis
az előképe a Sörgyári capricció-nak, a Díszgyász-nak és a Harlekin milliói-nak,
az emlékező Hrabal-könyveknek. Hiszen, mint maga a szerző írja: - néha régi
szövegeimből loptam meg magam. A vidám sörgyári történetekhez képest a szerző
melankolikusabb hangot üt meg a Városkában. Míg a Sörgyári capriccio egy
felszabadult burleszk, addig a Városkára a nosztalgikus melankólia, helyenként a
groteszk balladai hang a jellemző: szomorú és komikus, tragikus és groteszk
jelenetek láncolata teremt különleges atmoszférát e megkapó hangulatú, mesterien
megkomponált kamaraműben, melyben a szerző egy letűnt világot, a régmúlt
aranyidőket, mindannyiunk emlékezet megszépítette gyermekkorát varázsolja örök
életűvé és örök érvényűvé.