Hasznos madarakról falusi nagyanyámtól hallottam először. Az ínséges ötvenes
években a leghasznosabb madár számomra nagyanyám jóvoltából a liba volt. Maga
nevelte, terelgette, etette, tömte néhány háziszárnyasát, s így karácsonykor
libacombot vacsoráztunk és hatalmas libamáj került-terült az ünnepi asztalra. A
pesti aszfalt fölött galambok és verebek röpködtek, néha feketerigók, a
Gellért-hegy bokros lankáin, itt-ott a parkokban városba tévedt énekes- madarak.
A János vitézből ismertem a griffmadarat, tudtam, hogy Petőfi legkedvesebb
madara a gólya, idős rokonunknak volt kalitkába zárt pintye, papagája.
Mesekönyvemben olvastam Mátyás királyról, akinek a címerét és pajzsát gyönyörű
madár, fekete holló díszítette, s talán hallottam valakitől a régi magyar
mondást is: ritka, mint a fehér holló. Unokahúgomat kisgalambomnak szólította
keresztanyám.