Napjaink egyik legnépszerűbb szólóhangszeréről, a gitárról nehéz elképzelni,
hogy a jazz hajnalán egyszerű kísérőhangszerként kezdte. Abban, hogy mindez
megváltozott, nem kis szerep jutott az európai jazz egyik megteremtőjének,
Django Reinhardt-nak is, aki egy század eleji vándorló roma család
lakókocsijából indulva küzdötte föl magát a világ legnagyobbjai közé, hogy
később olyan zenészekkel jammeljen együtt, mint Louis Armstrong, Duke Ellington
vagy Dizzy Gillespie. Pedig a hírnévhez vezető út nem indult a
legszerencsésebben. Django egyik keze összeégett egy balesetben, mely, úgy tűnt,
örökre véget vet induló karrierjének. Ő azonban csodával határos módon
megtanulta két ujjal lejátszani azokat a hajmeresztő futamokat és bonyolult
akkordkíséreteket, melyeket még négy ujjal sem könnyű, és a maga szertelen,
szabad életfelfogásával újra nekiindult, hogy meghódítsa Párizst.
Franciaországban időközben a musette és a tánctermek helyét a jazz és a fényűző
mulatók vették át, lassan beköszöntött a szving aranykora ? és a II.
világháború. Az egész életet egyfajta nagy szerencsejátéknak tekintő romának
másodszor is sikerült kijátszania a sorsot ? miközben Franciaország náci
megszállása idején származása miatt halálos veszély fenyegette, Django sikert
sikerre halmozott, végre eljutott a csúcsra, és úgy élt, akár egy herceg. Bár
hírneve jóval előtte járt, Amerikába csak a háború után jutott el, ahonnan végül
a Duke Ellington zenekarával adott sikeres koncertek dacára is csalódottan
kellett hazatérnie. Django most sem adta fel. Egy ? kártya- és biliárdpartikkal,
valamint utazgatással és horgászással töltött ? rövid pihenő után nekilátott,
hogy a hot jazz és a szving után a bebopot is megszerettesse honfitársaival. Új,
minden eddiginél izgalmasabb dalokat írt, és megint tele volt tervekkel.
Tragikusan korai halála éppen akkor következett be, amikor a Norman Granz-féle
Jazz at the Philharmonic révén ismét esélye nyílt, hogy a modern jazz élvonalába
kerüljön.