Somogyi Réka selyemfestő színpompás képei és novellái kéz a kézben járnak e
gyönyörű kötetben. A novellák nem magyarázzák a képeket, és a festmények nem
illusztrációként szolgálnak. Szellemi kaland elmélyülni a novellák különös,
olykor transzcendens világában; s ugyanígy szellemi és vizuális alámerítkezés a
képek befogadása. Festészetem annak az eredeti világnak a leképezése, ahol még
nem vált ketté élet és halál, árnyék és fény, te meg én, amikor tökéletes
ölelésben várja az idők végét férfi és nő, isten és a teremtmény. Gyönyörű, de
magányos, az életemen átívelő mozdulatsor, ahol huszonhét éve kicsi asztal fölé
hajolva vázlatrajzokat készítek ezen elképzelés helyreállítására, hogy a
kezünkben legyen egy terv, amit már csak meg kell valósítanunk. Mikor festek,
kilátót építek önmagam fölé, a földön állva én sem látok túl messzire, de a
vonalakkal körülhatárolt és színekkel kitöltött gondolati terek hosszú
lépcsősorok, melyek talán önmagamhoz vezetnek. De csak talán, mert ahova a
festés visz, arról nekem sincs biztos tudomásom. Én még azelőtt véget érek, hogy
a kép elkészül, így én is már csak a nézője vagyok saját művemnek. A festményeim
bázisa a legmélyebb alapzatunk, a fájdalom, ahol megadva magunkat, végre
elképzelt teremtőnk után kiáltunk, hisz tudjuk, innen nem jutunk tovább egyedül.
Nála a megoldás és az oltalom. A képek azért ennyire színesek, mert a
fájdalomnak végtelen árnyalata van. Somogyi Réka