Nóra, Mira és Brigi nem ismeri egymást. Pedig Nóra, Mira és Brigi valaha együtt
éltek. A harmincas éveiben járó Nóra egyszer csak arra ébred, hogy egyedül
maradt és fázik, és semmi sem olyan, amilyennek a húszas évei elején elképzelte.
És miközben próbálja kitalálni, hogy mi siklott ki, lever a polcról egy dobozt,
amiből előgurul egy pendrive, amiből előgurul egy csomó hangfelvétel, amiből
előgurul Nóra, Mira és Brigi hangja. És a harmincas éveiben járó Nóra
visszahallgatja a húszas éveik elejét, hogy rájöjjön, mi romlott el. És a
diktafon kegyetlen, mert olyan dolgokat is rögzít, amiket az ember nem akar,
hogy rögzüljenek. És ezeket a dolgokat olyanok is meghallgathatják, akiket az
ember nem akar, hogy meghallgassák. És innentől minden nagyon gyorsan romolhat
el. A kérdés, hogy helyre lehet-e hozni bármit is tizenkét évvel később.
Ivánovics Beatrix első regénye két párhuzamos cselekményszálon fut - ez a
prózatechnika megengedi az olvasónak, hogy betekintést nyerhessen három,
művészeti területen elhelyezkedni kívánó fiatal lány felnövéstörténetébe és
jelenlegi életükbe is. A regény mindeközben erőteljes társadalomkritika is:
foglalkozik az alkotók nehézségeivel a kapitalista társadalomban, az emberi
kapcsolatok elinflálódásából következő elmagányosodással, valamint azzal, hogy
milyen áldozatokat követel világunk azoktól, akik beilleszkedni próbálnak, és
hogyan veszi el a levegőt azoktól, akik különböznek. Szűcs Anna Emília