Egy cinikus és elsötétedett humorú huszonéves fiú keresi múltjának hiányzó
kirakódarabkáit egy bizarr világot képviselő főiskolán, a mozgássérültek
kalimpáló, vagy épp lebénult végtagjainak rengetegében. A helyszín Budapest,
rétek és padok, egy darufülke, na és persze az Intézet, ahol a nap huszonnégy
órájában terézanyáskodnak és szélmalomharcolnak tanárnők és antinők a
mozgássérült gyerekek testi és lelki üdvéért. Miért akar belemászni e
tabuvilágba Kristóf, miért tesz tönkre maga körül mindent és mindenkit,
megalázva és meggyűlölve e világ legártatlanabbjait is? Hogy jön a képbe a
tengelye körül forgó nyúl; Petike, akit addig nem néznek indiánnak; a
napraforgós vangógkép a tányér tejbegríz felett; vagy mondjuk a bölcsőbe fojtott
kisbaba? Nagyon is összefügg minden, mint az idegsejtek szinapszisai, melyeket
Kristófnak is újra kell építenie, hogy ő is megtanulhasson először járókerettel,
majd két bottal, végül önállóan járni.