Amikor a nagybátyámat, a nagy gourmet-t megkérdezte a nagy szakács, milyen volt
a vacsora, elégedetten bólintott: ehető, mondta. Így mondom én is erre a
könyvre, milyen? ? olvasható. Ez nem óvatos understatement, hanem szerintem egy
könyv egyik legfontosabb tulajdonsága: olvasható, vagyis élvezhető. ?Amúgy is
könnyen ragadtatom magam e könyv kapcsán a mindig gyanús szuperlatívuszokra:
mestermű. A regény nyelve és tárgya hibátlanul találkozott, csöndes ragyogása
van a szövegnek. Pontos és drámai korrajz, lélekrajz, emberrajz. Mit jelent a
nincsben lenni, mit jelent a nincs agresszivitásában élni? Mit jelent, amikor
minden totális, kint is, bent is, a kiszolgáltatottság, a szorongás, az állam,
az apa, minden totális. Mit jelent éhezni? Mit jelent, amikor semminek sem lehet
lenni, jónak se? Amikor szeretni sem szabad. De azért mégis szeretünk. Elegáns
és nyomasztó könyv. Bátor könyv, amely ismeri a félelmet. Mint a jó irodalom
mindig, rólunk szól, éljünk bárhol is a világon. Esterházy Péter ?A kórteremben,
amely sokkal nagyobb volt, mint a mi otthoni szobánk, főleg azt szerettem, hogy
nem kell gondolnom semmire. Eszembe jutott ugyan mindenféle, de az nem gondolás
volt, inkább csak összevisszaság és kívánás. Az például nagyon lekötött, hogy
milyen lenne, ha Ésapa az egyik útjáról egyszer nem jönne vissza hozzánk, úgy
értve, hogy sohasem. Az szintén foglalkoztatott, hogy míg nekem kerekes kocsin
tolják be a teát, illetve a többi ételt, a testvéreim nem biztos, hogy
vacsorázhatnak. Néha evés közben láttam őket, sokszor csak utána, mivel nem
tudtam magamnak parancsolni. Aztán ezt mindig elfelejtettem, úgy, mintha ők nem
is lennének. A kórteremben ez volt a másik jó. Sokszor úgy éreztem, mintha én
sem lennék. Máskor meg azt képzeltem, hogy úgy vagyok, hogy közben mintha egy
másvalaki is volnék.?