Azt álmodtam, hogy anyám nem szeret - olvashatjuk a Tizenegykor nálad
torokszorító nyitósorában, s a szeretetlenség e nyomasztó rémálma hullámszerűen
vonul majd végig a teljes köteten, akár egy kitartott felkiáltás. Kiss Ildikó
Judit könyvében egy kaleidoszkóp fénytörésében láthatjuk a gyermekkor darabjait:
küszködő anyák, csalfa férjek, magára hagyott gyermekek, háborúban elhurcolt
nagyszülők, bántalmazások rémképei, becsapódó ajtókba torkolló válások és
rutinba fulladó, kiüresedett házasságok. A boldogtalanság megrázó
alakváltozatai. A sorsok hátterében ugyanakkor felfénylik az odaadó nagyszülők
oltalmazása, valamint a gólyakelepeléssel és süteményillattal telt vidék
plasztikusan megfestett emlékképe is. A történetek elbeszélői hol a nagymama
tulipános ládájának mélyéből, vagy messzi tájakból, hol egy kilesett
pillanatból, avagy egy utcára dobott kenyérszeletből próbálják megmutatni a jövő
bizonytalansága helyett, hogy honnan indultak. A Tizenegykor nálad elbeszélései
a szeretetéhség, a hiány és az odaadás pulzáló feszültségéből bomlanak ki,
hiszen ahogy az egyik történetben olvashatjuk: nem tudom milyen tárolórendszere
van az embernek az emlékekre... de azért imádkozom mostanában, hogy őt soha ne
felejtsem el. Egyetlen történetét sem akarom elveszíteni, minden elmesélt
részletre emlékezni akarok, nem baj, hogy kiszínezte őket, minden szót meg
akarok tartani tőle. Kiss Ildikó Judit első könyve erős hangon megszólaló
szépirodalmi bemutatkozás. Történetei őszintén szembesítenek minket azzal, hogy
semmi más nem fontos, csak az emlékezés és a megbocsátás. A születéstől a
halálig, egészen a viszontlátásig.