Kőhalmi Zoltán második regénye ezúttal nem skandináv krimi, hanem rendhagyó
sci-fi, mely nemcsak a jövőbe, az emberiség utolsó 450 évébe kalauzolja el az
olvasót, de olykor a múltba is. Miközben egy macimézes flakon és a hozzá tartozó
kupak lebomlik, a szerző féktelen humorát és példátlan cselekménybonyolító
képességét csillogtatja. Alig vesszük észre röhögés közben, hogy nagyon is
komoly dolgokról értekezik: nemcsak fizikáról és metafizikáról, hanem arról is,
hogyan fulladunk bele a saját magunk teremtette szeméthalomba. Mondhatnánk, hogy
az vegye meg ezt a könyvet, aki szereti az egyszerre vicces és filozofikus
utópiákat (pl. Kurt Vonnegut, Douglas Adams vagy Karinthy Frigyes műveit), de
nem mondjuk. Inkább azt javasoljuk, mindenki vegye meg ezt a könyvet, aki
szereti a szépirodalmat, a gondolkodást és a nevetést.