Birtalan Andrea költői munkálkodásában legfontosabbnak a keresetlenséget érzem.
A természetes beszéd költőiségére épít. Így döccenéstelen az alkaioszi strófa, a
szonett, a tercina, a haiku? Kedvemre van, ha egy költő ismeri a szakmát. A
legtöbben életük során egyetlen verset írnak ? sokféleképpen. Ez igaz Birtalan
Andreára is. Próbaképp összerakosgatok sorokat nagyon különböző
megszólalásaiból: úgy születtünk átkozottan / a homlokunkon lábnyomokkal /
milyennek képzeled a kétségbeesést / bitófát ácsoló anyákról álmodom /
áramütésként jár át most a pánik / hogy puszta ésszel fojtod meg magad / úgy
bontod second hand-lelkedet / mint nagyanyád a kötött pulóvered? Felismerhető
hang, sokféleségében azonos. Persze őt is megriasztja még a ?korszellem?, amire
később fütyülni fog. Azt hittem, megértem rá, hogy előkerüljön e pár sor, / de a
lelkes orvvadász üldöz, a pátosz, / lásd, mit hoz ki az emberből a rémes
helyzet, / így írok törött, félkész sorokban verset. Babitsra tekintve írja
József Attila-i riadalommal: nem tudok, csak mást szeretni, / egyszerű, hatalmas
szívemben nem fér /egy akkora öl szenvedés, mint én. Zalán Tibor