Galamb kissé nyurga, aránylag széles szájú, és elég csinos fiatalember volt.
Örökké vigyorgott és nagy, kék szeme határtalan bizalommal nézett az emberekre.
Hogy honnan jött és mit csinált azelőtt, senki sem kérdezte. Itt, a kikötő
környékén a legnagyobb fokú modortalanság ismerőseink múltja iránt érdeklődni.
Mindenki onnan jön, ahonnan akar, vagy ahonnan szabadon bocsátják? A Tigris
vendéglőből zeneszó hallatszott ki. Ide benyitott a jövevény. ...Később, miután
a riadókészültség és a mentők helyreállították a rendet, és összeszedték a
sebesülteket, a kétségbeesett vendéglős mindössze ennyit tudott mondani a
rendőrkapitánynak: ? Bejött egy őrült ember sétapálcával, azt mondta,
harmonikázni akar, és lerombolta a helyiséget... A kocsmáros nem hazudott.
Harrincourt valóban kiállt a kocsma közepére, és legszélesebb udvarias
vigyorával így szólt: ? Hölgyeim és uraim! Engedjék meg, hogy az orkeszter
karnagyától kölcsönkérjem a szájharmonikát, és néhány pásztorábrándot adjak elő.
Utána legyen szabad anyagi támogatásukért esedeznem egy szegény, de tehetséges
muzsikus számára? Általános zűrzavar támadt. Csörömpölés, ordítás, verekedés
zaja töltötte be a helyiséget, és egy alkalmas pillanatban Galamb az egész
bárpultot a verekedőkre dobta, majd utánahajította a kocsmárost a konyhakéssel,
a csaposlegényt a tüzes piszkálóval és a főpincért a fiával... Másnapra rendbe
hozták a vendéglőt, este szólt a zene, és a kórházban tartózkodó törzsvendégeket
leszámítva, együtt volt a szokott esti közönség.