La'ng Orsolya verseiben besze'lgete's van. Nem kell hallgato'znunk, a
szeme'lyes okok ra'nk ce'loznak. De ve'gu¨l megoszthato'-e az egyu¨ttle't? A
szeretetu¨nk, a ke't to¨ro¨tt felu¨nk, a pontos te'vede'sek, a la'bon kihordott
meghittse'g, a sze'nfekete bi'rva'gy, a csontfehe'r gya'sz? Ke'pes-e legala'bb a
ko¨lte'szet visszanyerni belo?lu¨k valamit? Tala'n igen. Mert a besze'lgete's
nem o¨sszefoglala'sa a napnak, nem a terveink lelta'rja, nem felgo¨ngyo¨li'tett
szo?nyeg. Minden valo'di besze'lgete's titkos e'let, benne a Ma'sik a'ltal
szi'nro?l szi'nre ismerju¨k fel: o¨nmagunkat. A'tla'tunk, ahogy Hans Castorp
madame Chauchat teste'n. Az elveszi'tett ido?t pedig mintha e'ppen azzal
menthetne'nk meg, hogy a se'ta'nkba ? amikor gyalog elo?ztu¨k az e'jszakai
ja'ratot ? belereggeledik. Persze az ilyen fontos besze'lgete'sek alkalma'val is
ke'nytelenek vagyunk tudni, hogy apro' dolgainkban ? hia'ba vigya'zunk ra'juk ?
bee'pi'tett ele'vu¨le's van, az a'tmenetik ko¨do¨s ideje. Pro'ba'lunk u'gy
e'lni, hogy to¨rte'net legyu¨nk. Fehe'r Rena'to'