Kádár János 1969-ben, országgyűlési képviselői beszámolója során, a Láng
Gépgyárban rendezett gyűlésen a következőket mondta: Meg kell értetni
mindenkivel - különösen a fiatalokkal -, hogy a legszebb emberi cél a
szocializmus, a kommunizmus. Kijelentése voltaképpen nemcsak a kiteljesedett
kádárizmus, hanem az egész kommunista diktatúra időszakának mottójául
szolgálhatna, ami a hatalomgyakorlás másodlagos területeit illeti. A magyar
emberek ugyanakkor nem voltak elég fogékonyak erre a vízióra, emiatt 1945-től
egészen a diktatúra bukásáig az élet minden szegmensére kiterjedt az ideológiai
indoktrináció. Ennek intézményes és ad hoc formái egyaránt tapasztalhatóak
voltak. Bár minősége, mennyisége és eszközei különböztek a rendszer egyes
szakaszaiban, mégiscsak volt egyfajta állandóság, részben a mondanivaló, részben
pedig a célok tekintetében. Ahogyan azt szintén Kádár fogalmazta meg, még
1957-ben: Nálunk minden hatéves gyerek tudja azt, hogy proletárdiktatúra van.
Azt is tudják, már a kisgyerekek is, hogy a proletárdiktatúrát a párt irányítja,
vezeti, testesíti meg. Nem véletlen tehát, hogy e magabiztos kinyilatkoztatás
egy részletét választottuk címül a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kulturális
munkacsoportja most közrebocsátott tanulmánykötetének, amely egyfajta jelentés a
kommunista hatalombirtoklás módszereiről. A könyv egyes írásai látszólag
egymástól eltérő területekkel foglalkoznak, mint a történelemszemlélet, a
sportirányítás átalakítása, az agitprop újjáépítése, az egyetemi
marxizmus-leninizmus-oktatás, illetve a magyar cigányság problémáinak kezelése.
Valójában ezek ugyanannak a sokágú hatalmi befolyásolásnak a részei voltak, s a
magyar társadalom egy-egy szeletének ellenőrzésére, irányítására szolgáltak. A
kötetünkben olvasható tanulmányok majd' mindegyike egy-egy sorozat darabja; e
folyamatokat időrendi sorban vagy tematikusan felfűzve tovább vizsgáljuk.