A falvak ellen az erőszakos téeszesítéssel és a kuláküldözéssel 1948-ban
megindult támadás nem ért véget 1961-ben, a kollektivizálás lezárultával. A
pártvezetés ezt követően dolgozta ki azokat a terveket, amelyek hivatalosan a
településhálózatban meglevő feszültségeket voltak hivatva kiegyenlíteni. A
gyakorlat azonban - erről szólnak e kötet tanulmányai - teljesen mást mutatott:
a fejlesztési források elosztásában továbbra is fennmaradt a falvak, illetve a
mezőgazdasági területek hátrányos megkülönböztetése, míg a városok, s ezen belül
is a megyeszékhelyek kiemelt támogatásban részesültek. 1971-ben a
minisztertanács elfogadta a területfejlesztés irány?elveit és az Országos
Településhálózat-fejlesztési Koncepciót (OTK), amivel a magyar állam a látensen
addig is jelen lévő, a falvakat informálisan diszkrimináló településpolitikát
hivatalos szintre emelte. Az OTK-ban lefektetett hierarchikus rend - bár erről a
vonatkozó kormányhatározat külön nem rendelkezett - elvi alapját képezte a
fejlesztési források elosztásának, fenntartva és intézményesítve a
területfejlesztés korábbi torzulásait. A határozat csak a hazai
településállomány felső egyharmadáról nyilatkozott, s szánt neki valamilyen
szintű funkciót, míg a települések kétharmada, hozzávetőleg kétezer falu
szerepkör nélküli státuszba került, ami egyet jelentett lassú elsorvasztásukkal.