Az iskolában úgy tanultuk, hogy mikor a tatárok feldúlták Kunországot, Kuthen
kun király negyvenezer családból álló népével Magyarországra menekült, s IV.
Béla királyunk letelepítette őket az Alföld termékeny rónaságára, ahol ezen
kunok ivadékai a Nagy- és Kiskunságon ma is élnek. Mikor érettebb ésszel
visszagondoltam ezen szavakra, önkénytelenül eszembe jutott: hogy lehetett
annyira lakatlan az Alföld termékeny rónasága, hogy negyvenezer családot még
mindig el tudott rajta IV. Béla helyezni? Sokáig nem tudtam e kérdésre feleletet
adni. Egyszer valami régi térképek kerültek a kezembe, melyek a Nagykunságot és
környékét mint valami tengert mutatták be. Imitt-amott szigeteket,
szárazulatokat mutattak a mappák, de az egyes községek határai nagyobbrészt víz
alatt állottak. Kezembe került egy 1699-ben készült határleírás, melyből
kiderült, hogy náddal, sással, gyékénnyel felvert rétség volt ez az egész táj, s
a német leíró szerint: A lakosok csak csolnakkal tudtak egyik helyről a másikra
járni.