A szerző egy nap különös ösztöndíjat nyer el: nemalkotói támogatást. Ám a havi
apanázst csak akkor folyósítják, ha nevezett novellista az égvilágon semmit sem
ír, szóval, ha megszűnik írónak lenni. Az irodalmi túltermelést - és az ezzel
járó jelentős minőségcsökkenést - orvosolni kívánó stipendium évei alatt a
szerző egyetlen novellát sem ír, hiszen nem kíván elesni a borsos összegtől.
Most a kedves olvasók éppen ezeket a történeteket olvashatják egy kötetben -
azokat, melyeket az író nem írt meg. Misikéék Székelyföldön meglelik Csaba
királyfi kardját, Virág elvtárs párthűsége és a nemzetközi helyzet egyre
fokozódik, valahol a Tisza mentén kézműves guillotine gyilkol... És így tovább.
Cserna-Szabó András új novelláskötetében az utolsó magyarok - férfiak és
asszonyok - csetlenek és botlanak a történelem színpadának véres és göcsörtös
deszkáin. Végül vagy a világ pusztul el, vagy csak a magyarok halnak ki, mint
egykor a dinoszauruszok, s még az Eltévedt Lovas sem tud segíteni. Nem túl
reménykeltő és optimista ez a könyv - még szerencse, hogy a szerzőnek volt annyi
esze, hogy ezeket a történeteket végül nem írta meg. Az örök túlvilágra megyünk?
- kérdezi Szabolcs. Hát nem is egy hajdúszoboszlói wellnesshétvégre,
kicsibarátom, szól a tréfás kedvű Griff. Érdekes, már nem is fáj annyira. Pedig
a pálinka ottmaradt. Mindjárt jó lesz. A túlvilág a legjobb pálinka. Nem fáj
semmi. Nekem elhiheted, vadmagyar. Szabolcs a messzeségben megpillantja a
Halálfát, és rajta egy fényes odút. Hirtelen olyan sóvárgás fogja el a
világosság után, amilyet életében sosem érzett. A Griff még annyit mond: Kérem,
csatolják be biztonsági öveiket, megkezdjük a leszállást!