Somogyi Feri kamaszkora óta ír novellákat. Minden prózája a hétköznapi életről
szól.Forgószínpad című kötete egyfajta sorskerék. A szereplők folyton azon
gondolkodnak, van-e élet a halál előtt. Úgy érzik, a napi rutin során, a
hivatalban, az orvosnál, az iskolában, sportolás, vásárlás, utazás közben, vagy
már otthon csak megoldandó feladatok állnak előttünk. Milyen jó lenne, ha nem
éreznénk magunkat egyedül a döntési helyzetekben! Vagy bárcsak egyedül lennénk,
és hallhassuk a saját belső hangunkat! Vagy Anya mit mond, vagy mondana? A
feleségünk, a férjünk mit gondol? Semmit. Már megint nincs itthon. Azt mondta az
üzenetrögzítőre, hogy dolga van. Persze, ahogy nekünk is, amikor ő keres
bennünket. Évek telnek el, mire meg tudunk állni egy pillanatra. Mindig
csinálunk valamit, vagy csak szeretnénk. Vagy szeretnénk, ha a másik csinálná.
Rossz időben vagyunk, rossz helyen. Fordítva kellene. Úgy látjuk, körülöttünk
mindenkinek sikerül. Ezt hisszük, de a szomszédaink, a barátaink rólunk hiszik,
hogy velünk minden rendben, és még mi panaszkodunk. A boldogságot hajszoljuk,
minden áron, csak egy percnyit, hogy elhiggyük, élünk.A kötet negyvennégy
novellája groteszk pillanatfelvétel a mai Magyarországról. Tükörcserepek,
amelyekben magunkra ismerhetünk.