Most minden rossz olyan messzi van, olyan végtelenül messzi! Valamikor csak ide
vágytál! - mondja az emlék. - Nagyon fiatal voltál, dacos és boldogtalan, mert
nem jöhettél, pedig talán hiába is jöttél volna, túl fiatal voltál, minden
érdekelt volna, nem a lényeg. Még nem késő. Semmi se késő. Tanuld meg, hogy amíg
élsz, addig nem késő semmi... Svédország, Göteborg, fenyőillatú Skandinávia. Az
első állomása egy hosszú utazásnak, amely fél Európán át északról délre vezeti
Szabó Magdát a vizek - folyók, tengerek - mentén. A Temze két oldalán az
ezerszínű London, ahol hiába keresi kedvenc olvasmányai keménykalapos, esernyős
figuráit, itt senki és semmi nem angolos. A felékszerezett Szajna, ez a csupa
szenvedély folyó, éppúgy nem hasonlít semmi máshoz, mint a partján Párizs. Aztán
Frankfurt következik a Majna és Rajna ölelésében, majd a Moszkva folyó és
Janus-arcú városa, a Néva mellett pedig Észak Velencéje. A szeszélyesen kanyargó
Tiberis mentén, a Forum Romanum kövei között már az egykori latin szakos
egyetemista kószál, aki eljött, hogy meggyőződjön róla, valóban létezik mindaz a
csoda, amit a könyvekből ismer. És a csodák nem érnek véget Rómában, mert ott
van még Firenze, a csupa híd, hal- meg vízszag Velence, Nápoly... A Hullámok
kergetésében, amely egyszerre napló és útirajz, esszé és riport, az emlékezetben
rögzült pillanatfelvételek, mint egy varázslatos kaleidoszkópban, tájakat,
embereket, történéseket, hangulatokat villantanak elénk. Csak olyan
szertelen-korlátlan írói képzelet és tehetség kell hozzá, mint amilyen Szabó
Magdáé, és két csonka oszlopból felépül a hajdani palota, éjjel megszólalnak a
szobrok és a szökőkutak. És hívnak minket, olvasókat, induljunk mi is, fedezzük
fel a közel s távol megannyi csodáját.