Ha kinyitom a szemem, 3D-ben látom magam. Nézem a kezem. Végtelen sok pixelből
áll. Reszket. Kéznek látszik, de a kép bármikor széteshet. Én vagyok, és mégsem
én. Mesélnem kell neked erről a világról, amit te nem ismersz. Nem tudod, hogy
milyen érzés, és szeretném, ha tudnád. Ez a teljes történet. Nemcsak az általam
kiválasztott pillanatok vannak benne, hanem azok is, amikben behúztam a
függönyt. Amikor éjszakánként eljöttem ide, hogy megvívjak több száz, több ezer
csatát. Te is érezted már, hogy beszippant a játék? Sosem vetted komolyan a
figyelmeztetéseket? Mennyire kell elveszítened a kapcsolatot a valósággal, hogy
azt mondd, elég? Meddig nem késő? Jonas egyre többet lóg a főiskoláról, egyre
kevesebbet mozdul ki a barátaival, egyre inkább a játék bűvöletében él. Mire
eléri azt a pontot, ahol már ő maga is látja, hogy muszáj változtatni, már csak
egy lépés választja el attól, hogy végképp elzárja maga előtt a saját életébe
visszavezető utat...