Náci bosszú, hagyatékmentés, emberség és politika - mindez megtalálható ebben a
regényes, valós és felemelő könyvben. Edmund Husserl, aki a fenomenológia
megalapítójaként munkásságával döntő hatással volt a huszadik századi
filozófiatörténetre, 1938. április 27-én hal meg Freiburgban. Özvegye pontosan
tisztában van azzal, hogy a náci Németországban a zsidó származású filozófus
több tízezer oldalnyi hagyatékára, a kiadatlan műveire milyen sors vár. Nem
tudja, honnan, kitől kaphatna segítséget. Ám az európai szellemtörténet számára
valósággal kincset érő hagyaték megmentésére váratlanul egy fiatal flamand
ferences szerzetes, Leo Van Breda páter vállalkozik, aki filozófiai
tanulmányokat folytat a leuveni egyetemen, és Husserl lelkes rajongója. A
hagyaték kalandos úton Freiburgból Leuvenbe kerül - nagyjából akkor, amikor a
németek is megérkeznek Belgiumba, vagyis látszólag ott sem lesz nagyobb
biztonságban. Azonban a páter - aki, mint az a több évtizeden átívelő
történetből kiderül, lényegében az egész életét a rajongva tisztelt filozófus
hagyatéka és ezáltal szelleme megőrzésének szentelte - az akadémiai és a
politikai életben kialakított kapcsolatai révén, de legfőképpen irtózatos
munkával, elképesztő veszélyeket vállalva felépíti azt a hálózatot, amely a
hagyaték fizikai megmentése után annak aprólékos szellemi feldolgozását is
elvégzi. A kor meghatározó gondolkodói közül szinte mindenki felbukkan a
fordulatokkal teli történetben fő- vagy mellékszerepben: a nácikkal együttműködő
(de Husserlt meg nem tagadó) Martin Heidegger, valamint Emmanuel Lévinas,
Jacques Derrida, Maurice Merleau-Ponty, Paul Ricoeur, Roman Ingarden, Edith
Stein vagy éppen Jean-Paul Sartre.