A háború nem változik. Talán ez a legfőbb üzenete Erich Maria Remarque lassan
százéves remekművének, amelyben saját és nemzedéke értelmetlen szenvedését
örökítette meg. Az író tizennyolc éves korában, az iskolapadból került az első
világháború vérszivattyújába, ahonnan súlyos sérülésekkel tért haza. A Nyugaton
a helyzet változatlan azonban több egy életrajzi regénynél: zsigerien érzékletes
megjelenítése a modern háború embertelenségének. A frontról nincs visszaút,
nincs boldog befejezés: még a túlélők is borzalmas testi és lelki sebeket
cipelnek egészen halálukig. A lövészárkok sötétségében csak a bajtársiasság
felvillanásai nyújtanak pillanatnyi menedéket. Erich Maria Remarque regénye
rendkívül időszerű volt első megjelenése idején, 1929-ben, amikor már gyülekezni
kezdtek az elsőnél is pusztítóbb második világégés viharfelhői - nem véletlen,
hogy a könyvet több országban is betiltották a rohamosan fasizálódó Európában -,
és legalább ennyire aktuális ma is, amikor háborúk sora fenyeget minden
korábbinál nagyobb világégéssel. Az embertelenség idejében az irodalom minden
korábbinál fontosabb.