A modernitásban szépség, a szép test társadalmi konstrukciója, ahogyan Simone
de Beauvoir már hosszú évtizedekkel ezelőtt kritikusan rámutatott, elsősorban a
női testhez kapcsolódik. A tulajdonságként értett szépség pedig sokkal inkább
jellemzi a nőt, mint tudása, teljesítménye vagy készségei. Sosem késő ezeket a
hamistudati elemekkel gazdagon átszőtt beállítódásokat újragondolnunk. Jelen
kötet abból a hipotézisből indul ki, hogy a testkép, a szépség és a testszőrzet
valahogyan összefüggenek egymással, s arra keresi a választ, hogy ezek a
jelentéktelennek tűnő apróságok hogyan képeznek jelentést, hogyan adnak
akaratlanul is számot arról, hogy milyen világban élünk, s mit gondolunk
önmagunkról. A test társadalomtudományos értelmezései ugyanis arra mutattak rá,
hogy az ember teste ugyan látszólag az övé, ő rendelkezik felette, ám annak
nyilvános használatát rengeteg íratlan szabály és elvárás korlátozza. Olyan
normák, melyeket ?mindenki ismer?, már csak az a kérdés, hogy ki ez a
?mindenki?, és ?honnan? tudja azt, amit ?tud? vagy tudni vél ? ez minden
kritikai megközelítés alapja. Ebben az értelemben a test társadalmi konstrukció,
mely többnyire az egyén tudta nélkül magán viseli korának ideológiáját: számot
ad arról, hogy az adott korszak mit gondol a szabálykövetésről, az
engedelmességről, a szépségről, a fegyelemről, a szexualitásról, a
szubjektivitásról, az intimitásról és így tovább. Ily módon a testnek nincs
folytonos, homogén és lineáris története, ahogyan sokan vélik, a test körüli
szabályozások, befolyásolások vagy éppen az ezekkel szemben megnyilvánuló
ellenvélemények, tiltakozások leginkább konfliktusokon és reprezentációkon
keresztül vizsgálhatóak. Ezek elemzéséből állhat össze a legitim test kulturális
formáinak és gyakorlatainak egyfajta diszkontinuis társadalomtörténete.