Kustos Júlia költői énje olykor úgy dadog, mint Démoszthenész, mégis elég, ha
egyszer megszólal, és máris villámok csapkodnak, tarlók égnek, lángol a rét.
Ilyenkor vállat von, és annyit mond: Jó napot, én voltam a száj. A szavak
érintéssé lesznek, ahogy Pygmalion igyekszik szóra bírni szobrát. Közvetlenség
és mítosz. Gyöngédség és pirománia. Erdők és tengerek. Keresetlen mozdulatokkal
bejárt, alig felfogható távlatok. Egy hálóingként felöltött trombitavirág, őzek
fájdalma. Még az is kiderülhet, hogy nemcsak nekünk kell tanulnunk a fákat, de
mi is elmagyarázhatunk nekik ezt-azt. Suttoghatjuk például a kéregnek: Azt
reméltük, szép lesz. Ilyen könnyű hát csalódni, és ilyen könnyű eljutni oda,
ahová mindig is tartottunk. - Bartók Imre Már későn ismerjük fel a távoli
parancsszavakat: feloldódva füstben és lármában, tájékozódásra képtelenül. Most
már hiába is mutogatunk arra az egyre, akinek zsebében sokak szerint még tegnap
is gyufásskatulya zörgött.