Balogh Tamás írásai többnyire párba állított holland-magyar szellemi portrék
soraként jelennek meg a könyvben - az olvasó nem csak Huizingával kapcsolatban
szerezhet ismereteket; a tanulmányok fontos részei a Szerb Antalra, Halász
Gáborra, Kerényi Károlyra, Passuth Lászlóra, Cs. Szabó Lászlóra vonatkozó
szakirodalomnak is. Balogh nem csupán a holland történész fogadtatását
vizsgálja, hanem a fogadtatás kontextusainak gyakran mikroszkopikus
részletességű elemzésével rávilágít a vizsgált korszakok (nagyrészt a húszas,
harmincas, negyvenes évek, kisebb részt a Kádár-korszak) történetének politikai,
irodalmi, történettudományi összefüggéseire is. A kötet fontos hozzájárulás a
két világháború közötti időszak meglehetősen zavaros, a totalitárius ideológiák
megjelenésével terhelt szellemi folyamatainak megismeréséhez, valamint számos, a
köztudatban és a tudományos közvéleményben rögzült történelmi, illetve
tudománytörténeti mítosz, illetve félreértés tisztázásához is. A kötet
példaszerű alapossággal vizsgálja a Huizinga-recepción keresztül a
húszas-harmincas évek egyik legfontosabb irodalmi, kulturális, világnézeti
mozgalmát, az újhumanizmus magyarországi változatait, melynek olyan jeles
képviselői említhetők, mint - többek közt - Kerényi Károly, Thomas Mann, Szerb
Antal, vagy maga Johan Huizinga. Minthogy az újhumanizmus törekvései sokszoros
átértelmezésen és torzításokon estek keresztül mind a szélsőjobboldali, mind a
szélsőbaloldali ideológiák térnyerésének köszönhetően (lényegében egykor és most
is), Balogh Tamás könyve az újhumanizmus törekvéseinek jobb megismerését, a
hozzá kapcsolódó ideológiai konstrukciók lebontását is lehetővé teszi.
(Havasréti József)