Nem érdektelen megfigyelni, hogy azokban a távoli időkben, a miénktől annyira
különböző társadalmi rendszer mellett ugyanazok az apró-cseprő okok zavarták
föl, szakították meg a szerelem útját, amelyek ma is annyira közönségesek.
Ugyanaz a találékony féltékenység, ugyanaz a ravasz rágalom ma is annyiszor szét
tudja tépni a legigazibb szerelem kötelékeit is. Az életnek e kisebbfajta
cselszövései révén találjuk magunkat leginkább otthon a múltban. A majd' kétezer
éve elpusztult Pompeji az első feltárások óta lázban tartja a történészek és
írók fantáziáját. A láva- és a hamurétegek alatt mintha megállt volna az idő, és
így egyedülálló bepillantást nyerhetünk egy virágzó birodalom nyüzsgő
tengerparti városának életébe. Pompeji emellett hátborzongató mementója a
múlékonyságnak: hogyan érhet véget minden percek leforgása alatt, mintha csak a
végítélet jött volna el a város lakóiért. Bizonyára ez ihlette meg a 19. század
ünnepelt angol regényíróját, Edward Bulwert. A Pompeji utolsó napjai sokrétű,
élettől lüktető mű. Bulwer nemcsak a pompeji romokat rekonstruálja régészi
pontossággal, de a léleknek is ugyanilyen alapos ismerője. Megrajzolt karakterei
rendkívül élethűek, varázslat és mágia keveredik a mindennapos gondokkal,
miközben a történelmi ismeretekkel felvértezett olvasó jól tudja, milyen sors
vár az apró-cseprő problémákkal küzdő szereplők többségére. A romantikus írót
mégis elsősorban az érdekli, hogy van-e igaz szerelem, legyőzhető-e a sors, ki
mozgatja a történelmet, és létezik-e egyáltalán az örök emberi. A Pompeji utolsó
napjai Bulwer talán legsikeresebb regénye, 1834-es első kiadása után igazi
bestsellerré vált, eddig összesen nyolc mozgóképes feldolgozása készült.
Schöpflin Aladár 1935-ben megjelent, veretes magyar nyelven elkészített
fordítását ezúttal megújult külsővel veheti kezébe az Olvasó.