Hubay Miklós vérbeli színpadi szerző volt, ki tudta aknázni a színpad nyújtotta
sajátos lehetőségeket. Ugyanakkor a dialógusok és a monológok nyelvi
megformáltsága, szellemessége és a megjelenített konfliktusok mély emberi
tartalma folytán olvasva is teljes értékű irodalmi alkotások. Ez nem azt
jelenti, hogy könyvdrámák lennének, ámbár az úgynevezett könyvdrámát is érdemes
színpadra állítani, de a színpadot is játékba hozó Hubay-művek esetében
érthetetlen, miért mellőzték darabjai többségét a magyar színházak, hiszen ezek
problémaérzékeny, friss szellemű, a kor egyetemes színházművészetével
együttlélegző művek mai szemmel olvasva is, és Hubay drámaírói kvalitását
sikeres olaszországi, franciaországi bemutatók igazolták. A válogatás csak
keresztmetszetét adja Hubay munkásságának, művei összességének terjedelme e
kötet sokszorosa. Az egyes színművekhez fűzött szerzői kommentárok ezek
keletkezéséről, sorsáról emlékeznek meg, és abba is betekintést adnak, hogy e
nagyszabású életmű ellenszélben született. Művei kellő méltánylásának hiánya,
magyarországi életének ellehetetlenülése próbára tette az író életkedvét, de
sohasem alkotókedvét és -erejét. A huszadik század elejének szellemi izgalmai,
műveltség-igénye hatották át, a világban jártas és elegáns entellektüel volt; a
huszadik század végének és a huszonegyedik elejének illúziótlansága, Fausti
tapasztalatai tették kemény, kíméletlen igazmondóvá. Méltóvá fétiseihez: az
antikvitás drámaíróihoz. És Madáchhoz is. (ÁM)