Umberto Eco azt mondta, a Casablanca nem film, hanem filmek. A világ kedvenc
szerelmes filmje. A világ kedvenc háborús filmje. A világ kedvenc Bogart-filmje.
Ez mind a Casablanca. Két amerikai színdarabszerző ötletéből egy amerikás magyar
rendezte, és legalább tíz náció vett részt az elkészítésében. De mitől ennyire
népszerű a mai napig egy olyan film, amelyet lóhalálában forgattak, a
közreműködői közül egy sem járt soha a helyszínen, és amelynek a főszereplője
addig főleg rosszfiúkat játszott? Noah Isenberg filmtörténész a bemutató
hetvenötödik évfordulójára megpróbálta megfejteni a titkot. Egy soha be nem
mutatott darab bekerült az álomgyárba, és sok kézen ment át, míg kialakult a
forgatókönyv. A forgatáson hemzsegtek a nácizmus elől menekülő európaiak. Két
híres színész komoly fenntartásokkal vállalta azt a szerepet, amely aztán
szupersztárrá tette őket. Egy 178 centis, kopaszodó amerikaiból szexszimbólum
lett, és állítása szerint ehhez csak annyi kellett, hogy Ingrid Bergman
szerelmesen nézzen rá. Egy fiatal svéd színésznő a bemutató után évtizedekre
megtestesítette az eleganciát és tisztaságot. Egy pikáns arcú lány a francia
ellenállás arca lett, pedig Hollywoodban élt. Rengeteg fotóval, rengeteg
sztorival varázsolja el az olvasót ez a könyv, amely minden filmrajongónak
létfontosságú.