1901 tavaszán pestisjárvány tör ki az Oszmán Birodalom huszonkilencedik
tartományában, a Kréta és Ciprus között fekvő Mingeren. A szultán a legjobb
orvosait küldi a helyszínre, és megérkezik az uralkodó unokahúga, Pakize
szultána is, aki leveleiben hiteles krónikása lesz az eseményeknek. A festői
szépségű szigeten - ahol addig látszólag békében éltek egymás mellett muszlimok
és keresztények -, a dögvész rég elfeledettnek hitt sérelmeket hoz a felszínre,
s ez nemcsak politikai gyilkosságokhoz vezet, de a járvány elleni védekezést is
megnehezíti. A végzetes helyzetben Mingert magára hagyják, s miközben vezetői
igyekeznek felvenni a küzdelmet a halálos kórral, akaratlanul is olyan
történelmi léptékű változások részesei lesznek, amelyek örökre megváltoztatják a
sziget sorsát. A Nobel-díjas Orhan Pamuk legújabb művében - amelyet még a
világjárvány megjelenése előtt kezdett írni, és közel hat évig dolgozott rajta -
mesterien szövi egybe a történelmi, a politikai és a szerelmi regény műfaját, és
olyan kérdésekkel szembesíti az olvasókat, amelyek aktuálisabbak, mint valaha. A
parancsnok minden erejét összeszedve fölkelt az ágyából, és a nagy ablakhoz
lépve kinézett a városra és a kikötőre. Az öböl káprázatos fényei mélykék,
rózsaszín és fehér árnyalatokban csillogtak. Úgy tűnt, mintha a város tündöklő
ragyogását látva bizonyságot nyerne elméjében egy fölsőbb hatalomtól szerzett
tudás, és kijelentette, hogy a mingeri nép a világ legnemesebb, legigazabb és
legdicsőbb nemzete, és mindörökké az is marad.