Petőfi kilenc elbeszélő költeménye közül kiemelkedik A helység kalapácsa (1844)
és Az apostol (1848). Az előbbi, ez a komikus eposz, a műfaj paródiája halálos
komolysággal üzen hadat a korábbi, patetikusságra is hajlamos irodalmi
korszaknak. Egyben markáns művészi állásfoglalás: a költészetben mindennek és
mindenkinek helye van, és így a nép életének is. Ezt a gondolatot ? a nép
igazságát és jogát ? fogalmazza tovább Az apostolban. A drámai izzású költemény
rímtelen soraiban a közösségért tenni és meghalni kész magányos forradalmár
alakja dicsőül meg, ám hibáit, tévedéseit is fölmutatja a költő.