A Lovász Irént bemutató szövegek rendre olyan benyomást keltenek, mintha két
kiváló, de különböző emberről szólnának: az énekesként csodás szólóalbumokat
jegyző előadóművészről, valamint a néprajztudományban akadémiai fokozatot szerző
kutatóról. Ez a megközelítés néha talán indokolt, a szerző tanulmánykötete
olvastán azonban egészen bizonyosan elhagyható. Lovász Irén tudósként is sokszor
épp azoknak a kérdéseknek ered a nyomába, amelyek művészként is foglalkoztatják.
Szép példa erre az archeoakusztika új tudományának szentelt kiemelt figyelme,
amely a szakrális terek és a kultikus helyek hanghasználatát vizsgálja - de az
is, ahogy ezt a kutatási irányt követve saját művészi inspirációhoz is meg tud
érkezni: a pécsi székesegyház altemplomában vagy a budapesti Szent István
Bazilikában adott koncertjeit is a szakrális kommunikáció elméleti közegében
tudja értelmezni. Ahogy a népdalénekes Lovász Irén elsősorban a koncertjein
képes átadni a személyiségéből áradó varázslatot, úgy néprajzkutató énje sem
szobatudós csupán, hanem a kutatási terepeken mozogva is maradandót tud alkotni.
Művészként a gyógyító hangok előadójaként vált legendássá, tudósi karakterét
úgyszintén egyfajta gyógyító tulajdonság, a megértő figyelem hatja át. E kötet
olvasása közben mi is együtt mozoghatunk vele az általa leírt szellemi pályákon
és a Gyimesektől Garam mentéig terjedő izgalmas kutatóútjain. Ez a kötet azoknak
ajánlható, akik a magyar népi műveltség, a kulturális antropológia vagy akár az
archeoakusztika kérdései iránt leginkább abban a keretben érdeklődnek, amelyet a
tudós és a művész Lovász Irén rendkívüli egyénisége együtt, egyszerre jelöl ki -
azokat a belső hangokat követve, amelyek benne élnek, de amelyek minket is
fellegajtókat nyitogató felismerésekkel ajándékozhatnak meg.