S e szabadság forrása, biztosítéka és támasza: maga az Isten. Minden más modern
szabadságfelfogás, akármilyen elégedettséggel tölti is el birtokosát, képtelen a
történelmet igazolni. S ez a képtelenség, legalábbis annak szemében, aki
önmagával szemben őszinte, maga a történelem rémülete. Az archaikus ember - akit
a modern szemlélet sokszor a primitív jelzővel illet - életét átszövi az az
alapelv, hogy minden cselekedet egy égi mintának, archetípusnak megfelelő,
korábban már megvalósult, istenek, hősök vagy az ősök által végrehajtott tett
rituális megismétlése. Amelyik cselekedet nem ilyen, az ontológiai szempontból
nem is létezik - így a profán tettek sem léteznek, ahogy a kronologikus
történelem sem, csakis a szakrális, mely a mítoszokban őrződik meg. Ezzel
szemben a modern, magát szabadnak tartó, de a történelem rémületébe zuhant ember
hiába fegyverezik föl historizmussal, egzisztencializmussal, netán marxizmussal,
vigasztalanul áll a sorscsapásokkal és szenvedésekkel szemben - mindaddig, amíg
egy szabadságfilozófia, az Isten létébe vetett hit mint a legmagasabb fokú
teremtő szabadság meg nem menti, és ki nem emeli a történelmi lét fogságából.
Mircea Eliade (1907-1986), a világhírű vallástörténész jelen könyvhöz írt
előszavában a következőkkel ajánlja művét az olvasóknak: ezt a könyvemet
tekintem a legjelentősebbnek; s ha azt kérdezné valaki, milyen sorrendben
érdemes könyveimet olvasni, azt tanácsolnám, ezzel kezdje.