Munkája persze van szerte az országban. Budapesten, Balassagyarmaton, Egerben,
Borsodnádasdon, Gyöngyösön, Komáromban, Szegeden, Nyíregyházán épít, még
külföldre is dolgozik (Szófia). Műegyetemi tanszéke mellett az ország akkori
legnagyobb létszámú tervező irodáját szervezi meg. Ebben a neobarokk irodában
pallérozódnak azok fiatal építészek, akik a Wälder-iroda gerincét jelentik abban
az időben: Kardos György, Lauber László, Rimanóczy Gyula, Nyiri István, Pázmándi
István, Hevesy Sándor, e sorok írója és még mások, akik a neobarokkban is
találtak építészeti értéket, és főleg akiket odakötött Wälder Gyula
mesterségbeli tudása, humanizmusa, a szakma iránti szeretete, és nem utolsó
sorban magával ragadó jó kedélye. A két világháború közötti szakasz második
felében ez az iskola képviselete a mérsékelten haladó, a száraz német
konstruktivizmustól távolálló, a magyar tájban jobban beillő, néha nemzeti
vonatkozásokat is tükrözni szándékozó irányzatot. (...) Hogy barokk volt? Hát
Istenem, barokk volt maga az ország is. Így volt, és ez ma már történelem. Az
pedig bizonyos, hogy Wälder Gyula volt a legkifejezőbb építésze.