A felsőbbrendű erőnek egy jóra és egy gonoszra történő felosztása egy fejlett
és kifinomult vallás sajátja. A kezdetlegesebb hitvilágokban az Istenalak a
forrása mindennek, legyen az helyes, vagy helytelen. A korai vallások
egyistenhitei élesen elkülöníthetőek. Minden egyes településnek, vagy
településcsoportnak megvolt a maga Istene, vagy Istennője, kinek befolyási
területe összeegyeztethető a hívei életvitelével. A többistenhit eredete, úgy
tűnik, a saját Istenalakkal rendelkező törzsek keveredésével hozható
összefüggésbe. Mikor egy férfiként ábrázolt Istenben hívő törzs egyesült egy női
Istent imádó csoporttal, az emberek szövetségét vallásukban az Isteneik
házassága jelképezte. Ha egy békés ?trónfosztás? során egy új Istenalak került
előtérbe egy régivel szemben, őt elődje fiának tartották. De ha ez az esemény
háborúhoz volt köthető, a győztes Isten ruháztatott fel minden jó
tulajdonsággal, a legyőzöttek Istenalakja pedig alantas pozícióba került,
valamint a gonosz forrásának találtatott a hódítók által, és így gyakran jobban
félték, mint a saját Istenüket. Az ősi Egyiptomban ezt a magas rangból az
?ördög? posztjára történő bukást jól szemlélteti Széth esete, aki a kezdetekben
éppoly jótékony Istenalak volt, mint Ozirisz, később azonban olyan mértékben
kiátkozták, hogy, leszámítva a különleges kultuszának otthont adó várost, nevét
és képmásait kérlelhetetlenül eltörölték. A Szarvas Isten tanulmányozása során
az ilyen Istenből ördöggé történő átváltozást nem hagyhatjuk figyelmen kívül.