A világ egyik legnagyobb zongoraművésze volt, de az önéletrajzírással sem állt
rosszul. Nem vezetett naplót, így kénytelen volt megelégedni a memóriájával, és
meg is bízhatott benne. Bőbeszédű emlékező, ám volt honnan merítenie: az élete
csupa kaland és csupa zene. Igyekezett nem válogatni az emlékeiből, mindent meg
akart írni, ami csak az eszébe jutott, és példátlan emlékezőtehetsége
gondoskodott arról, hogy lehetőleg semmi se maradjon ki ebből a gazdagon áradó
memoárból. Fényképszerűen látja az elmúlt évtizedeket, el nem téveszt egyetlen
nevet vagy dátumot sem. Még a szalonbeli hölgyek szemének színét, a bibircsókok
helyét is megtudjuk. Persze sokszor gyanút fogunk, hátha szépen kikerekíti a
történetet, és a hiányzó részeket a képzeletére bízza. Ha erre gyanakodnánk,
akkor olvassuk úgy, mint egy regényt ? beláthatatlanul sok szereplővel ?,
amelyben mindenkit stendhali precizitással jelenít meg. Rubinstein kozmopolita;
kitárt lélekkel járta a világot, és mindazt megírta, amit arról a világról
fontosnak gondolt. Rendkívül sok emberrel hozta össze a sors és a történelem,
így azután az az érzésünk támad, hogy vele együtt újra bejárjuk a
tizenkilencedik és a huszadik század fordulójának három évtizedét. Thomas Mann,
aki ugyancsak kedvelte a világot, természetesen összefutott vele ? Amerikában
két európai ?, föl is figyelt rá. ?Hat nyelvet beszél ? ha nem többet. Utazási
élményeivel színezett, rendkívül mulatságos jellemábrázolásokkal tarkított
csevegésével ugyanúgy csillog a szalonokban, mint ahogyan roppant művészi
képességével csillog a világ minden országának hangversenypódiumain? ?
jellemezte. Így azután ezt a könyvet olvasva úgy érezhetjük magunkat, mintha
Thomas Mann mellett ülnénk egy vacsorán vagy egy délutáni teán társalogva.