Acsai Roland fittyet hány a fizika törvényeire. Nála csak a szív gravitációja
létezik. Az apró dolgok a végtelenbe tágulnak, a nagyok kézzelfoghatóak lesznek.
Eddig is hangsúlyosan jelen volt művészetében a természetköltészet, de most a
táj helyett az állatokat állítja figyelme fókuszába. Azokat az élőlényeket, amik
velünk együtt léteznek és osztoznak az élet nagy csodájában. Az állatok
észrevétlenül válnak allegóriákká nála, de mindig valami általános érvényű
igazság kifejezőivé lesznek, mint a kötet részét képező epikus költeményben, a
Sólyomregényben. A versekben felbukkan lánya gyerekkora, amit a sajátjával
hasonlít össze. Az apaság ritka versei ezek. Akik Acsai Rolandot a szerelmi
lírájából ismerik, azok sem maradnak olvasmány nélkül, mert az utolsó előző
ciklus legújabb megejtő és pontos képekkel dolgozó szerelmes verseit foglalja
össze. A kötet egy lírai hangvételű Nó-drámával zárul, ami akár egy hosszú vers
is lehetne, és a szívcseréről szól. Hogy mit jelent ez pontosan? A drámából
kiderül... k