Hogyan lassulhatnánk egy gyorsuló életben? Hogyan lehetnénk bölcsek, ha
mindennap ijesztő híreket olvasunk arról, hogy a mesterséges intelligencia
térhódításával a vesztünkbe rohanunk? És ki boldog valójában? Mindig csak az,
aki remek szelfikkel bombáz minket, és tökéletes képet mutat magáról, amikhez
képest a saját életünk leharcoltnak és unalmasnak tűnik? A közösségi média
alkalmazásai, az egyre okosabb tanuló algoritmusok képesek áthangolni a
napjainkat, az élettel szembeni elvárások érzelmi alapjait. A mostani
technológiai fejlődés valójában fejesugrás egy olyan jövőbe, amit teljességében
senki nem tud elképzelni. Pedig a mesterséges intelligencia már itt van, akár
látjuk, akár nem. Az Alfa generáció életében az applikációk veszélyei, a Z
generáció boldogtalansága, valamint a felnőtt párkapcsolatokban (is) tanúsított
türelmetlenség és narcisztikus vonások túlzó megjelenése olyan jelenség, amit
sok esetben az online térben átélt érzelmek mozgatnak. Látjuk, hogyan csökken
ezeknek a generációknak az empátiája, amit a szülők nagyon nehezen élnek meg,
mert félnek a gyerekeik eddig ismeretlen indulataitól. Azt is érzékeljük, hogy a
csalódások és kudarcok megélésétől való menekülés akkora méreteket ölt, ami már
szenvedésnyomást okoz a fiataloknak. Nem lehet az érintőképernyő felett
lehajtott fejjel megélni az életet. Fel kellene nézni, mert a belső erőforrások,
a motiváció, a kitartás, az énerő és a valódi önbizalom csak úgy fejlődik, ha a
személyes térben éljük a tapasztalataink nagy részét. Itt az idő megkeresni a
saját boldogságunkat, mert ?majdnemkanállal? nem lehet levest enni.