A Zsebcseleket nem kísérti meg, hogy Hrabalt mint magánembert állítsa a
beszélgetés középpontjába, kultikus fénybe vonva mindent, amihez hozzáér.
Szigeti László és Hrapka Tibor lemondanak erről az olcsó olvasócsalogatásról,
nem kukkolni hívnak, nem szuvenírt fröccsöntenek, korsót, sörnyitót, söralátétet
a Mester arcképével. A Zsebcselek azt mutatja, hogy a könyvek mögött
mindenekelőtt a munka van, az íróasztal megoldandó és megoldhatatlan problémái,
és csak mindezek mögött szorong és/vagy pózol a szerzői egó. Hrapka
fényképanyagából az világlik ki, hogy akkor is ilyen jelenetek zajlanának Hrabal
és az íróasztala körül, ha a kamera nem lenne jelen. Ami pedig a beszélgetést
illeti: itt két szakember, két szakmunkás vált szót. Szigeti László asszociatív,
elméleti madártávlatban köröző, majd konkrét életrajzi töredékekhez odaszálló
kérdezéstechnikája termékenyen segíti elő a hrabali próza átvizsgálását. Szigeti
kérdéseinek ez a legjobb értelemben vett absztraháltsága olyan gondolati
újrateremtésre inspirálja Hrabalt, ami valóban interjúregényt eredményez. (Fehér
Renátó)